• MNB: garanciavédelem a romániai Astra Biztosító magyarországi fióktelepe ügyfeleinek

    A román és a magyar biztosítási garanciarendszer áll helyt a román Astra Biztosító magyarországi fióktelepe károsultjai számára azt követően, hogy a biztosítót felügyelő román felügyeleti hatóság visszavonta az Astra román cégének tevékenységi engedélyét és kezdeményezte annak felszámolását – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel.

    Az öszevont román pénzügyi felügyelet honlapján (ASF) szerdán megjelentetett tájékoztató szerint a felügyeleti hatóság súlyos tőkehelyzete miatt fizetésképtelenné nyilvánította a Societatea Comerciala de asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosítót, visszavonta tevékenységi engedélyét és kezdeményezte annak felszámolását.
    A román biztosító magyar ügyfelekkel is rendelkezik, magyarországi fióktelepének prudenciális (üzleti megbízhatósági) felügyelését is közvetlenül a román – és nem a magyar – pénzügyi felügyelet látja el – közölte az MNB. A közlemény szerint az MNB az Astra körül kialakult bizonytalanság miatt már eddig is folyamatosan kapcsolatban állt az ASF-fel, illetve a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ). A jegybank ezeken az egyeztetéseken képviseli a magyarországi fióktelep károsultjainak érdekeit. Az ASF tájékoztatását követően az MNB haladéktalanul tájékoztatja a közvéleményt a felszámolás, kártalanítás, illetve egyéb folyamatok román jog szerinti várható lefolyásáról. A román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe (Astra Fióktelep) valamennyi magyarországi ügyfelét, esetleges károsultjait a román állami biztosítási garanciaalapból kártalanítják a román törvények által megszabott mértékben (ez korábbi romániai nyilvános közlések szerint 100 ezer euró, több mint 30 millió forint káreseményenként), az ehhez szükséges eszközök az ASF tájékoztatása alapján rendelkezésre állnak. A hazai biztosítási törvény alapján emellett a MABISZ által kezelt Kártalanítási Alap (KALAP) helytáll minden, az Astra Fióktelepével – mint felszámolás alatt álló biztosítóval – szembeni kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kártérítési igény esetén.
    A jegybank adatai alapján a KALAP rendelkezik a kgfb-károk rendezéséhez szükséges forrásokkal.
    Mint emlékezetes, a jogalkotó a MÁV Általános Biztosító Egyesület felszámolását követően éppen az ehhez hasonló esetek megnyugtató rendezése érdekében hozta létre a felszámolás alá kerülő biztosítók kgfb-károsultjainak követelését teljesítő hazai garanciaalapot. A közlemény kiemeli: az MNB elvárja az Astra Fiókteleptől és a közvetítőktől, hogy ne fogadjanak be és ne közvetítsenek újabb biztosítási ajánlatokat. Az Astra Fióktelep ügyfélszolgálata a megszokott rendben üzemel. A további teendőkről az ügyfelek, károsultak – egyebek közt az MNB honlapján – folyamatos jegybanki tájékoztatást kapnak majd. Az Astra Fióktelep piaci részesedése itthon kevesebb mint egy százalék a díjbevételre vetítve, így az események nem befolyásolják a hazai biztosítási piac zavartalan működését – hangsúlyozza az MNB. A MABISZ adatai szerint az ASTRA S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepének alaptőkéje 27 millió 265 ezer forint. A fióktelep 2013-ban 3,5 milliárd forint díjbevételt ért el, ebből 2,7 milliárd a kgfb-ből származott. A múlt évben a teljes díjbevétel 4,8 milliárd, ebből a kgfb 3,5 milliárd forint volt. Az idei első félében a 2,8 milliárd forintos díjbevételből 3,5 milliárddal részesedett a kgfb.

    (forrás: MTI)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>