• Május végéig 3,5 milliárd forintot kell elkölteni a SZÉP-kártyákról

    Két héttel a május végi lejárat előtt a tavalyi 2 milliárdnál jóval magasabb, mintegy 3,5 milliárd forintnyi összeg vár még elköltésre a munkavállalók 2016-os SZÉP-kártyás juttatásaiból – hívta fel a figyelmet a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat csütörtöki, MTI-nek küldött közleményében.

    A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket a hatályos rendelkezések szerint a munkáltatóknak utalják vissza.
    A közelgő pünkösdi hosszú hétvége sokak számára kínál lehetőséget a pihenéshez kapcsolódó juttatások elköltésére – mondta a közlemény szerint Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója. Hozzátette: a lejáró összeggel egy későbbi, akár jövő évi foglalás előlegét is ki lehet egyenlíteni.
    A SZÉP-kártya tulajdonosai a szolgáltatók online felületén regisztrálva egyszerűen ellenőrizhetik a lejáró egyenleget. A regisztráció során megadott e-mail címre a szolgáltatók automatikusan küldenek tájékoztatást a közelgő lejáratról és az érintett összegről egyaránt – ismertette.
    Nagyobb fennmaradó összeg esetén célszerű belföldi szállásra költeni azt, hiszen ez a szolgáltatás a fürdőszolgáltatáshoz hasonlóan mindhárom alszámláról fizethető. Ezek az elfogadóhelyek arra is lehetőséget nyújtanak, hogy több alszámla maradványösszegeit kombinálják a kártyatualjdonosok. Erről a szándékról az adott elfogadóhelyet előzetesen tájékoztatni kell – hívta fel a figyelemt a BDO.
    Magyarországon jelenleg több mint 14 ezer szálláshelyen, 23 ezer vendéglátóhelyen és 18 ezer rekreációs helyen fogadják el fizetőeszközként a SZÉP-kártyát (ebben a többféle szolgáltatást kínáló elfogadóhelyek többször is szerepelnek).
    A BDO idei adatai szerint a kártyabirtokosok a SZÉP-kártya juttatások 63 százalékát kérik vendéglátás alszámlára, szálláshelyre 24, rekreációra 13 százalékot szánnak.
    A Nemzetgazdasági Minisztérium áprilisban elfogadott rendelete időben is rugalmasabbá teszi majd a SZÉP-kártya juttatások felhasználását: a jövőben a kártyakibocsátó pénzintézetek a fel nem használt összegeket nem emelik le a számlákról, csupán havonta legfeljebb 3 százalékkal csökkentik majd. E rendelkezést a jövő évben lejáró juttatások esetében fogják elsőként alkalmazni – közölte a BDO.

    MTI

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>