• Mabisz: az augusztusi viharok az átlagosnál több kárt okoztak

    Az elmúlt két hétben a viharok több kárt okoztak, mint a nyári időszak eddigi legviharosabb heteiben – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.

    A két hétben csaknem 1,45 milliárd forint kárt okoztak a viharok, 16 500 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz – írta a Mabisz.
    Kiemelték, hogy a biztosító társaságokhoz az augusztus 10-13. közötti viharkár miatt kedd reggelig több mint 8500 kárbejelentés érkezett, a becsült kárérték megközelíti a 850 millió forintot.
    A közlemény szerint a múlt heti viharok is illeszkedtek abba az elmúlt éveket is mind jobban jellemző tendenciába, hogy egyre koncentráltabban alakulnak ki Magyarországon extrém időjárási helyzetek, gyakran lokális viharok formájában, egy-egy kisebb területen idézve elő súlyos károkat.
    A múlt hétvégén a legsúlyosabb károk Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében történtek. A települések közül Szombathely, Sárvár, Zalaegerszeg és környéke volt leginkább érintett.
    A korábbi hónapokkal ellentétben most nem a mezőgazdaságot, hanem túlnyomórészt az ingatlanokat érte kár, átlagosan százezer forint értékben – közölte a Mabisz.

    Forrás: MTI

    Vihar utáni tippek

    Az elmúlt években -így tegnap is- a viharos időjárás neked is okozhatott bosszúságot, ráadásul még a hirtelen megoldást követően azzal is szembesülhettél, hogy be kell jelentened a károkat a biztosítódnál. Jó esetben volt biztosításod, és a minimális ráfordítás ilyenkor legalább anyagilag segíthet a károk helyreállításában. Alább adunk pár tippet, hogy mit kell tenned akkor, ha például a szél elvitte a tető egy részét, vagy beázott az otthonod.

    Hogy mit kell tenned, ha már bekövetkezett a kár?

    1. El kell végezned a kárenyhítést, és további kármegelőzési feladatokat is, hogy ne tetéződjön tovább a probléma. Erre azért is szükség van, mert a biztosító nem állja azokat a károkat, amelyek az állagmegóvás elmulasztása miatt következnek be.

    2. A következő lépes az, hogy mihamarabb be kell jelentened a kárt a biztosítódnál.

    Amire még figyelned kell:

    a) A kárbejelentésre 2 nap áll a rendelkezésedre.

    b) Fontos, hogy a kárszakértő kiérkezése előtt az élet- és vagyonbiztonságot nem veszélyeztető további károk helyreállítását nem szabad elkezdeni, és a károk okozta megsérült részeket (ilyen például a leszakadt tető, és a leesett, eltörött cserepek stb.) meg kell őrizni, mert csak ezek segítségével tudja a kárszakértő a kár pontos felmérését elvégezni. Amint ez megtörtént, meg lehet kezdeni a károk helyreállítását. (A kárszakértők általában a bejelentést követően 1 héten belül érkeznek ki.)

    c) Ezeket követően a biztosító térfelén van a labda, hiszen az adatokat fel kell dolgoznia, és meg kell határoznia a fizetendő összeget.

    Ha tudni szeretnéd, hogy milyen apróságokra érdemes még odafigyelned akkor, ha bekövetkezett a baj, illetve egyéb kérdésed van biztosítással, vagy a keletkezett kárral kapcsolatban, akkor a következő nagyszerű, és ingyenes lehetőséget biztosítjuk most neked!

    2017-08-31, Csütörtök éjfélig küldd el a kérdéseidet a Pénzügyeimblog.hu Szakértőjének az alábbi e-mail címre:

    tamas@penzugyeimblog.hu – címzett: Hornyák Tamás

    Tamás szívesen segít neked, ha biztosítással kapcsolatosan felmerült néhány kérdésed!

    Pénzügyeimblog.hu Csapata

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>