• Közösségek pályázhatnak falfelületek megújítására

    Iskolák, óvodák, önkormányzatok, civil szervezetek pályázhatnak közösségi falfelületek megújítására a Let’s Colour Településszépítő Egyesületnél, amely 800 négyzetméter beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket ad a nyerteseknek.

    A pályázaton való indulás egyetlen kritériuma, hogy a falfelületet a pályázó biztosítsa. A kiírás nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását, valamint a szakértői támogatást a Let’s Colour biztosítja, a festést pedig a közösségek önkéntesen, együtt valósítják meg – olvasható a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.
    A jelentkezéseket április 30-ig, 10 ezer fő alatti, valamint a tízezres lélekszámot meghaladó települések kategóriájában várják.
    A pályamunkákat a szervezet weboldalára kell feltölteni, az internetes közönség pedig május 1-től május 21-ig szavazhat az ötletekre. Az online szavazáson kategóriánként három-három legtöbb szavazatot kapott pályázat kerül a döntőbe, ahol szakmai zsűri hozza meg a végső döntést és hirdeti ki a győzteseket május 22-én. A döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók idén is 50-50 liter színes beltéri falfestéket kapnak.
    A festéseket legkésőbb augusztus 15-ig kell megvalósítani.
    A tavalyi kiírásra 31 pályázat érkezett az ország minden részéről, a munkák során pedig 456 liter festék felhasználásával, összesen 1586 négyzetméternyi falfelület újult meg. Az elmúlt években a szervezet több mint 22 ezer négyzetméternyi szürke falfelültet tett színessé mintegy 2000 önkéntes segítségével.

    Forrás: MTI

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>