• AdóTraffipax – 2018. augusztus eleje

    Észak-Budapest

    2018.08.03. – Augusztusi ellenőrzések II.

    A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az augusztus 8-án kezdődő Sziget Fesztiválon, az azt követő hetekben pedig az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvényeken és azok vonzáskörzetében kiemelten ellenőrzik a vendéglátó-ipari, kereskedelmi, illetve szolgáltató szektorban tevékenykedő, valamint a személyszállítást végző vállalkozásokat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatát, továbbá a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

    2018.07.31. – Augusztusi ellenőrzések I.

    A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. augusztusban kiemelten ellenőrzik a fővárosi strandokon tevékenységet végző kereskedőket és vendéglátóhelyeket, ahol főként a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát, továbbá a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

    A közzétett információ nem zárja ki, hogy más helyszíneken is lehetnek ellenőrzések.

    Baranya megye

    2018.08.03. – Augusztusi ellenőrzések Baranyában

    A NAV Baranya megyei revizorai augusztus 6. és 8. között Mágocson, Szigetváron, Villányban valamint Pécsett és környékén végeznek ellenőrzéseket.

    Mágocson elsősorban a kiskereskedők számíthatnak a revizorok jelenlétére. Az ellenőrök különösen a számla- és nyugtaadást és a foglalkoztatottak bejelentését ellenőrzik. Szigetváron és vonzáskörzetében a turisztikai tevékenységet végzőknél és a vendéglátóhelyeken jelenhetnek meg a revizorok, ahol a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatát vizsgálják az ellenőrök. A villányi kistérségben  fokozott jelenlétre számíthatnak az ideiglenesen kitelepülő zöldség- és gyümölcskereskedők.

    Békés megye

    2018.08.03. – Augusztus 6. és 10. között várható helyszíni ellenőrzések

    2018. augusztus 6. és 10. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai elsősorban a piacokon, közterületeken és a közutak mellett szezonális gyümölcsárusítást végzőket ellenőrzik a megye egész területén. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadás mellett a foglalkoztatottak bejelentését ellenőrzik.

    Fejér megye

    2018.08.03. – Operatív ellenőrzések a Velencei-tónál 2018. augusztus 6. és 10. között

    A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei 2018. augusztus 6. és 10. között a Velencei-tónál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát valamint a foglalkoztatás szabályszerűségét.

    Heves megye

    2018.08.03. – Operatív ellenőrzések helyszínei Heves megyében az 32. héten

    A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 32. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

    augusztus 6. (hétfő): Gyöngyös
    augusztus 7. (kedd): Poroszló és környéke
    augusztus 8. (szerda): Pétervására
    augusztus 9. (csütörtök): Szilvásvárad
    augusztus 10. (péntek): Eger

    A NAV szakemberei kiemelten ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az áruk eredetét.

    2018.07.27. – Operatív ellenőrzések helyszínei Heves megyében 2018. augusztusban

    A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. augusztusban fokozottan ellenőrzik a fesztiválokon, rendezvényeken, strandok, fürdők területén működő vállalkozásokat. A NAV szakemberei kiemelten ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az áruk eredetét.

    Jász-Nagykun-Szolnok megye

    2018.08.02. – Megyei adóellenőrzések 2018. augusztus hónapban

    Jász-Nagykun-Szolnok Megyében augusztusban elsősorban a szezonális termékeket értékesítők, fagylaltárusok, zöldség- és gyümölcskereskedők, a strandok területén működő vállalkozások számíthatnak helyszíni ellenőrzésekre.

    A közelgő iskolakezdésre tekintettel a papír-, írószerkereskedők, a távol-keleti ruházati termékekkel kereskedők ellenőrzésére is fokozott figyelmet fordítanak az adóellenőrök.

    A revizorok a nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják, ahol pedig az online pénztárgép forgalmi adatai indokolják, forgalomszámlálást végeznek.

    Komárom-Esztergom megye

    2018.07.30. – Helyszíni ellenőrzések Komárom-Esztergom megyében a 31-32. héten

    A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. július 31. és augusztus 12. között fokozottan ellenőrzik a strandok, fürdők területén működő vállalkozásokat. Az adóellenőrök kiemelten vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és az alkalmazottak bejelentését.

    Nógrád megye

    2018.08.01. – Helyszíni ellenőrzések Nógrád megyében a 32. héten

    A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2018. augusztus 6. és 11. között az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

    augusztus 6. (hétfő) Szécsény és környéke

    augusztus 7. (kedd) Pásztó és környéke

    augusztus 8. (szerda) Balassagyarmat és környéke

    augusztus 9. (csütörtök) Rétság és környéke

    augusztus 10. (péntek) Salgótarján és környéke

    augusztus 11. (szombat) Szécsény és környéke

    Az ellenőrök elsősorban a fagylaltozóknál, cukrászdáknál, illetve a hétvégén falunapok, rendezvények, fesztiválok helyszínein vizsgálódnak.

    A revizorok ellenőrzik az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét. Utóbbi körben kiemelten ellenőrzik a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, továbbá a pénztárgép éves felülvizsgálatát.

    Az adóellenőrök a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.

    Somogy megye

    2018.08.01. – Helyszíni ellenőrzések a 31-32. héten

    A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a következő ellenőrzéseket végzi a 31-32. héten:

    Folytatódnak az idegenforgalmi szezonhoz köthető ellenőrzések, a szállásadók, strandok, rendezvények, fagylaltozók, vendéglátók továbbra is a figyelem központjában lesznek.

    A vendéglátóhelyeken a kedvezményes, 5 százalékos áfamértéket alkalmazók esetében figyelmet fordítanak az ellenőrök a turizmusfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos bevallási kötelezettségek teljesítésére is.

    Azok az adózók, akik valamilyen szempontból mulasztást követtek el a nyári működésük alatt, mindenképpen számíthatnak a kontroll-ellenőrzésekre is augusztusban.

    A közétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

    Tolna megye

    2018.08.06. – Online pénztárgép használatával kapcsolatos kötelezettségek ellenőrzése Tolna Megyében

    A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. augusztus 6. és 10. között kiemelten ellenőrzik az online pénztárgép használatával kapcsolatos kötelezettségek betartását.

    A revizorok mind a közterületeken, mind az üzletekben vizsgálják a nyugta- és számlaadást, valamint az online pénztárgép használatához kapcsolódó egyéb kötelezettségek (pl. éves felülvizsgálat, nyitó készpénzkészlet rögzítése stb.) teljesítését. Az ellenőrzések során forgalomszámlálások végzésére is sor kerülhet.

    Az ellenőrzések várható helyszínei:

    2018.08.06. Dunaföldvár

    2018.08.07. Bátaszék

    2018.08.08. Dombóvár

    2018.08.09. Tamási

    2018.08.10. Paks

    A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.

    Veszprém megye

    2018.08.02. – Kiemelt ellenőrzések Veszprém megyében a 31-32. héten

    A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. augusztus 1. és 10. között Balatonfüreden és környékén végeznek helyszíni ellenőrzéseket. Azok az adózók, akik a nyári szezon alatt valamilyen mulasztást követtek el, ismételt ellenőrzésekre számíthatnak.

    A NAV szakemberei főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják, illetve adott esetben az ellenőrzések mellett forgalomszámlást is végeznek.

    A közzétett információk nem zárják ki, hogy a megye többi településein is lehetnek ellenőrzések.

    Zala megye

    2018.08.01. – Kiemelt ellenőrzések Zala megyében

    A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. augusztus 6. és 12. között fokozott ellenőrzést végeznek a legkedveltebb üdülőhelyeken és azok környékén. A revizorok elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és az alkalmazottak szabályszerű bejelentését vizsgálják, forgalomszámlálásokat végeznek.

    A közzétett adatok nem zárják ki, hogy a megye többi településein is lehetnek ellenőrzések.

    Forrás: https://www.nav.gov.hu/nav/adotraffipax

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>